Cégünk egyik legjelentősebb ágazata az SPF tyúktojástermelés. Mit is jelent ez az elnevezés? Az SPF (Specific Pathogen Free – Specifikus Kórokozóktól Mentes) tojást speciális – 35 féle jelenleg ismert baromfi betegségtől mentes – tojótyúk állomány termeli, amelyhez a madarakat teljesen izolált, szűrt levegővel ellátott és túlnyomással üzemelő ólakban, nagyon szigorú technológiai rend szerint tartjuk. Az így képződött ún. SPF tojást széles körben alkalmazzák alapanyagként az állatgyógyászati és humán felhasználású vakcinák előállításához, kutatás-fejlesztéshez, valamint az állatorvosi diagnosztikában.

       

Cégünk BIOVO Kft néven a 2000-es évek elején kezdett el foglalkozni SPF tyúktojás termelésével. Kezdetben Sátorhely-Újistállón található telephelyünkön indult meg a termelés kettő, majd néhány év múlva három termelő istállóban. Ez a fajta tojástermelés egyedülállónak számított Közép-Európában. A növekvő kereslet hatására 2007-ben elindítottunk egy jelentős beruházást a meglévő olaszi baromfitelepünkön, melynek keretében az SPF tojótyúk tartás feltételeihez igazodva, átalakítottuk tojóházainkat. Ennek következtében sikerült megdupláznunk az éves SPF tojás kibocsátásunkat. A tavalyi év végén újabb beruházást követően egy teljesen új, modern termelő istállóval növekedett termelési kapacitásunk. A megtermelt tojások minősítésével és kereskedelmével teljes egészében az amerikai Charles River Laboratories vállalat foglalkozik, mellyel a Prophyl Kft. termeltetési szerződésben áll. A megtermelt tojásokat saját, speciálisan átalakított, hűthető/fűthető gépjárművekkel szállítjuk ki partnereink részére Európa egész területén.